Nagy nap ez a mai a bölcsisek és a budakeszi családok számára, hiszen ünnepélyes keretek között átadtuk a Mosolyvár Bölcsőde új csoportszobáit. A rendezvényen Benkő Gáborné intézményvezető, dr. Győri Ottilia polgármester és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
A polgármester beszédében hangsúlyozta: „Budakeszi központi szerepet szán a családoknak, úgy gondoljuk, hogy a magyar nők és családanyák megkérdőjelezhetetlen alapkövei társadalmunk jövőjének.”
Budakeszi Város Önkormányzata közel 177 millió forintot nyert a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt „Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” elnevezésű pályázaton, az önkormányzat pedig ezen kívül 112 millió forintot biztosított a beruházás megvalósításához. A projekt keretében négy csoportszobával, ezáltal 48 férőhellyel bővült a budakeszi Mosolyvár Bölcsőde, továbbá 15 munkahelyet teremtettünk.
A csoportszobák mellett az udvart is bővítettük, bútorzatot, illetve kültéri- és beltéri játékokat is vásároltunk, melyek lehetővé teszik, hogy a bölcsőde hosszútávon is fenntartható minőségi ellátást nyújtson a városban élő kisgyermekek részére.